Családi vállalkozásaink és befektetéseink generációkra kiterjedő értékeket teremtenek. Küldetésünk, hogy elismert vezető szereplőként jelenjünk meg az iparágainkban az etikus üzleti gyakorlatok mellett, az innováció és a növekedés irányába haladunk megőrizve családi értékeinket és hagyományainkat.

Nemess Viktor

Nemess Viktor két cégcsoportban alapító és résztulajdonos. Az ügyvezetést átadva igyekszik inkább a fejlesztési dolgokkal foglalkozni, mert ez az, amit saját bevallása szerint imád, és energiával tölti fel. Az egyik érdekeltségében működő cég közép-felső kategóriás hidegburkolatok kereskedelmével foglalkozik Palatinus Fürdőszoba néven, a másiknak a takarítás a fő tevékenysége. Amikor a Taképszolg-al 29 éve elindultak még irodaházak takarításával foglalkoztak.

„Hiszek az innováció erejében”

Ahogy növekedett a cég, úgy fejlesztették a technológiájukat, a szervezetet, a folyamataikat és a belső képzési rendszereiket. Az hajtotta őket, hogy minél előbb át akartak térni a professzionális takarítás területére. Sikerült referenciákat szerezniük, mivel az ipari cégeknél, gyártóüzemeknél a termelés kiszolgálása miatt nagyon jó visszhangra talált a munkamódszerük.

„Az elsők között vagyunk az iparágunkban, akik a robot takarításra komplett takarítási tervet készítenek. A robottal és élő munkaerővel összehangolt takarítási feladatokat is elvégezzük” Nemess Viktor

Nemess Sarolta

„Különleges értéknek tartom a tradíciót és az innovációt”

Nemess Tímea

A Cégcsoport HR vezetője vagyok. Küldetésemnek tekintem, hogy olyan munkáltató legyünk, ahol az emberek szeretnek dolgozni, motiváltak és azt csinálják, amit szeretnek. Hogy a munka ne feladat legyen, hanem szenvedély. Szeretném, ha a Kollégáink hosszú távon megtalálnák a számításaikat nálunk, ahogy ma is nagyon sok olyan Kollégánk van akikkel 10 – 15 – 20 éve együtt dolgozunk és erre nagyon büszke vagyok. Nálunk fontos a közösség, hogy csapatként működjünk.

„Megrendelőink felé minőségi szolgáltatást nyújtunk, kollégáinkkal összetartó csapatot alkotunk”

Ugyanakkor fontos, hogy Megrendelőink felé minőségi szolgáltatást biztosítsanak, ezért kiemelten fontos a szakmai képzés, hogy professzionálisak legyünk a területünkön, legyen szó bármelyik pozícióról. Munkatársaink is ennek szellemében végzik a munkájukat.

Segítek a turizmus fejlesztésében, helyi termelők termékeinek ismertté tételében, segítek azok értékesítésében. Aktív résztvevője vagyok a közösség építésének és a falu rendben tartásában.

„Küldetésünk, hogy olyan munkahelyet teremtsünk, ahol kollégáink szenvedéllyel végzik azt, amit szeretnek, hosszú távon fejlődhetnek, miközben kiemelkedő szakértelemmel és csapatként biztosítunk minőségi szolgáltatást Megrendelőink számára.” Nemess Tímea

Nemess Tímea

Nemess Viktor két cégcsoportban alapító és résztulajdonos. Az ügyvezetést átadva igyekszik inkább a fejlesztési dolgokkal foglalkozni, mert ez az, amit saját bevallása szerint imád, és energiával tölti fel. Az egyik érdekeltségében működő cég közép-felső kategóriás hidegburkolatok kereskedelmével foglalkozik Palatinus Fürdőszoba néven, a másiknak a takarítás a fő tevékenysége. Amikor a Taképszolg-al 29 éve elindultak még irodaházak takarításával foglalkoztak.

„A legfrissebb trendeket követjük”

Ahogy növekedett a cég, úgy fejlesztették a technológiájukat, a szervezetet, a folyamataikat és a belső képzési rendszereiket. Az hajtotta őket, hogy minél előbb át akartak térni a professzionális takarítás területére. Sikerült referenciákat szerezniük, mivel az ipari cégeknél, gyártóüzemeknél a termelés kiszolgálása miatt nagyon jó visszhangra talált a munkamódszerük.

„Az elsők között vagyunk az iparágunkban, akik a robot takarításra komplett takarítási tervet készítenek. A robottal és élő munkaerővel összehangolt takarítási feladatokat is elvégezzük” Nemess Viktor

Nemess Laura
Nemess Noémi

„Büszkék vagyunk a családra”

Nemess Bea

Nemess Győző

(1947 – 2024)

Édesapa, férj, nagypapa, a Nemess Dinasztia… kérlek írjatok ide egy egészen különleges visszaemlékezést, amiben benne van az is, hogy mi volt számára a legfontosabb érték a világban, családban.

Nemess Győző János

„Az erény leghasznosabb tápláléka a becsület.”

Ahogy növekedett a cég, úgy fejlesztették a technológiájukat, a szervezetet, a folyamataikat és a belső képzési rendszereiket. Az hajtotta őket, hogy minél előbb át akartak térni a professzionális takarítás területére. Sikerült referenciákat szerezniük, mivel az ipari cégeknél, gyártóüzemeknél a termelés kiszolgálása miatt nagyon jó visszhangra talált a munkamódszerük.

„Az elsők között vagyunk az iparágunkban, akik a robot takarításra komplett takarítási tervet készítenek. A robottal és élő munkaerővel összehangolt takarítási feladatokat is elvégezzük” Nemess Viktor

Családunk elkötelezett a különleges falu, Kisszékely fejlesztése iránt. Kezdeményezéseink között szerepel új lehetőségek teremtése, mely magában foglalja a turizmus fejlesztését, valamint munkahelyek teremtését. Célunk, hogy a fejlesztésekkel és az új lehetőségekkel bővítsük a falu értékeit és növeljük ismertségét, hogy minél többen felfedezhessék ezt a varázslatos települést.

KAPCSOLAT

Budaörs, Tavasz utca 4/B.